Amikor nem mondhatod ki, hogy sötét van
Kinyitom a szemem, és körbenézek. Eltűnt a világ. Eltűnt az ég kékje, a viharfelhő szürkesége, a bárányfelhő vattája. Eltűntek a friss, ropogós levelek, a száradó, pergő rozsdás szirmok. Eltűnt a flamingo rózsaszíne, az alma zöldessárga harmatossága. Nem vöröslik a fény a gesztenyén, nem piroslik az eper a föld felett.
Nem látom a pergő festéket a régi kerítésen, bodri kutya ősz szálait a szőrében.
Nem aranylik a méz az üvegcsuporban, nem vöröslik a vérem a tűszúrta ujjamból.
Nem látom az íriszed ragyogását, a cseresznye ajkaidat. Nem látom az olajtól fénylő illatos bőröd.
Mindent beterített egy fekete máz, ami elnyelte a világot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://agnesirasai.blog.hu/api/trackback/id/18858886
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
