Novellák, napi szösszenetek, rövid írások

2023. június 10. 19:40 - Agnes H.M.

Yofu a szerencsesárkány

Olyan gyorsan szaladt a nyúl, hogy Anja nem tudta követni. Még jó, hogy tudja hol a vacka és felállított pár csapdát, de így is, ahogy szaladt utána a kalendriom tüskéje felkaristolta a karját, mérgét a lány karjába marva. Felszisszent, de oda sem nézett, szaladt tovább. Már nagyon vágyott egy kis húsra a sok rizs után. 

A nyúl ide-oda szaladgált, Anja meg is állt, furcsálta, mi ütött a nyúlba, miért nem egyenesen az üregbe szalad. Már azt hitte eliszkol, mikor végre belefutott az egyik hurokba, ami azonnal összezárult a torkán. A nyúl a saját sebességétől fojtotta meg magát.  Miután kilehellte a lelkét, Anja kiszedte a hurokból és a zsákjába tette. Nem sok, de ez is valami. Legalább nem rizs. Visszaindult a faluba, hogy ebédre megfőzhessék a kevés, de annál ízletesebb húst.

Mikor az erdőből kiért a bozótosba, földbegyökerezett a lába. A  falu felől vastag fekete füstoszlop kígyózott az ég felé. A vér kiszaladt a fejéből, majdnem elájult ijedtében, mert rögtön tudta, a falut megtámadták. Nagy nehezen összeszedte magát és futva közelített a házakhoz, de igyekezett lehajolni, hogy a bokrok elrejtsék.

Jól sejtette. Fel is ismerte a fosztogatókat: Morterek, akik letarolnak mindent, ami csak az útjukba kerül. kifosztva, legyilkolva azt. Itt sem tettek másképp, amelyik házat kirámolták és leölték a bentlakókat, felgyújtották rögtön. . Olyan sokan voltak, hogy Anjának esélye sem volt, így maradt meglapulva, zokogva elrejtve a táamdók elöl. 

A fosztogatók felültek a lovukra, nevetgélve beszélgettek idegen nyelven, de a lány így is megértette, hogy a zsákmányról dicsekednek egymásnak. Majd amikor mindannyian végeztek, elnyargaltak a főúton a puszta irányába. 

Eltelet egy jó kis idő mire elő mert jönni. A falu úgy nézett ki, ahogy sejtette: borzasztó látványt nyújtottak a kiégett házak, lemészárolt emberek. Senki sem élte túl. Gyorsan összeszedett egy pár holmit, majd futásnak eredt az ellenkező irányba a hegyekfelé. Mikor már jó messze járt, roskadva rogyott le egy fa tövébe. Zokogva hajtotta a fejét a térdére, úgy itatta az egereket.

Mi lesz így velem?! Már senkim sincs többé!

Ha nem ment volna a nyúlra vadászni, akkor most ő is halott lenne. Arra eszmélt, hogy valami nagyon nagy termet fölémagasodik és eltakarja a napot. Lassan flemelte a fejét.

Először csak azt érzékelte, az a valami nagyon nagy és fehér mint a szűz hó. Lélegzik és pikkelyei vannak. Ahogy felfelé siklott a tekintetet meglátta a hatalmas állkapcsot , tűhegyes fogakat és a tengerkék szemet.

Anja belelapult a fába törzsébe, de nem érzett félelmet, mert a sárkány mosolygott és rebegtette a pilláit.

-Hello Anja. Itt vagyok.

-Tudod a nevemet-képedt el a lány.

-Persze hogy tudom, hiszen a tiéd vagyok.

-Tessék?!

-A szerencsesárkányod vagyok. Yofu.

-De...de miért most?! Mindenki halott!

- Mert nem az övéké, hanem a tiéd vagyok.

-És most mi lesz velem?! Mindenki meghalt!

- Ebben nem tudok segíteni.

-Azt mondtad a szerencsesárkányom vagy! Ez meg vészhelyzet!

- Vészhelyzet?! Van ennivalód, fiatal vagy és erős, tudsz vadászni, és még szép is vagy. Persze, ezért vagyok a tiéd-rebegtette meg újra a fehér pilláit.-Hol itt a vészhelyzet?!

- Mérges tüske is megkarcolt. Ebbe bele fogok halni.

 -Mutasd! - Anja felgyűrte az ingjét. A karján a seb már elkezdett feketedni. Yofu szeme elkerekedett, majd hirtelen egy hatalmas köpettel beterítette a lány karját.

-Hé!-kiáltott Anja a meglepetéstől.

- Szívesen! - ahogy törölte le a lány fintororgva a karját, a seb teljesen letűnt. -Meggyógyítottalak!-mosolygott önelégülten Yofu.

-Most mihez kezdjek?!

-Én a választ nem tudom erre megadni, csak te magad.

-De én nem tudom!

-De én nem tudom- majomkodta a sárkány a lányt.-De tudod. Mi az amit annyira akartál?

-Elkapni a nyulat.

-Nem! Amit annyira akartál?!

Anja elgondolkodott. Egy rég eltemetett vágya jutott az eszébe, amit mélyen eltemetett, mivel a családja miatt nem tehetett meg, segíteni kellett beteg szüleinek a gazdaságban.

- Tanulni Fenjától a gyógyítás mesterségét. Gyógyító akartam lenni.

-Na! Csak tudod!

- De hogy kezdjek neki?

-Majd alakul, csak indulj el az úton! 

-Tudsz repülni? Elviszel Fenjához?

- Sajnálom, de nem. Magadnak kell megjárnod az utat. Csak vészhelyzetben segítek.

- Mi lesz amikor odaérek?

-Nem tudom Anja, nem vagyok jós, csak egy egyszerű sárkány. 

Anja gyomra megkordult. Meg kell sütnie a nyulat. Fél szemmel a sárkányra sandított.

-Kérsz?

-Nem én csak élőket eszem.

-Embereket is?

-Azokat is. Indulj északnak. Ne késlekedj, a morterek vissza fognak jönni, hallom hogy készülődnek. 

-Köszönöm Yofu. Velem tartasz?

-Nem, de ott leszek, ha baj van. Ahogy ettél, indulj el a hegyekhez. Találsz egy fogadót a hegy lábánál, ott megszállhatsz. -Nagy szárnycsapásokkal felemelkedett a levegőbe és elszállt a hegyek felé. Anja követte a szemével, mígnem már csak egy pont volt az égen.

Sebtében megsütötte a nyulat, megette a bogyókkal együtt, amit vadászat közben gyűjtött, majd ő is elindult a hegyek felé új életet kezdeni.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://agnesirasai.blog.hu/api/trackback/id/tr2418143678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Novellák, napi szösszenetek, rövid írások
süti beállítások módosítása