Szösszenetek egy Sárkány tollából

 Elégedetten néztem a felkent szájfényt. Teltnek és csillogónak mutatta a rózsaszín ajkaimat. Cuppantottam egyet a levegőbe. Megfordultam, hogy szemügyre vegyem a testemre feszülő ruhámat, ami a hátul a csípőmig ki volt vága, szabadon hagyva a bőrömet, és a gerincemen végigfutó sárkány tetoválásomat. 

Végre tavasz van, felvehettem ezt a csodakölteményt, már nem kellett nadrágot és csizmát húzni. Tudtam, így is fázni fogok egy kicsit, de ez most egy cseppet sem érdekelt. Az volt a cél, hogy végre fogjak egy pasit magamnak. Napközben kint hangosan csiripeltek a madarak, az én vérem is már kellően fortyogott. 

– Készen vagy már? – szemeit forgatva türelmetlenkedett Kiara. Keze már a kilincsen volt, a taxi már ránk várt odalent.

Felkaptam a táskámat, és már kacarászva, kopogó magassarkúban léptünk a liftbe. A vodka narancs már kellően dolgozott bennünk. 

Kihagyhatatlanul lőttünk pár szelfit a tükörben, és nyomtuk fel az instára. 

“Party ON, Peach már vár ránk” – nem voltunk szemérmesek, be is jelöltük rajta a bárt, ahova igyekeztünk. 

Kilépve a liftből az előtérben kíváncsian vártam a reakciókat, de a barátnőm kikapta a  mobilt a kezemből, és a kistáskájába hajította. 

– Haladjunk már! 

Taxiból kiszállva mustráltuk a sorban álló felhozatalt, én azonnal kiszúrtam Asht a haverjaival. És kivételesen egy csaj sem volt körülötte. 

Kiarával beálltunk mögéjük a sorba, de Pablo, a kidobó már intett is nekünk. 

– Gyertek be lányok! Nehogy megfázzatok! – vigyorgott szélesen a hiányos fogsorával. Jól ismert minket, ez volt Kiarával a törzshelyünk. 

Ahogy elhaladtunk a srácok mellett, sziszegtek rendesen, mi meg kihúztuk magunkat, direkt lassan lejtettünk végig a bejáratig. Egyszer csak meghallottam Ash mély hangját. 

– Az én barátnőmet nem engedném így ki az utcára…

Nem tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza a vállam felett.

– Még szerencse, hogy nem vagyok a barátnőd! 

– Ú, sziszeg a kis sárkány! – hallottam egy másik hangját, de már be is léptünk az ajtón. 

A zene szinte mellbevágott minket, annyira erősen szólt. Egyből a pulthoz siettünk, rá kellett még tölteni arra a vodkára. Láttam pár elismerő pillantást, de aki érdekelt, az még kint állt a sorban. 

Nemsokára ő is feltűnt a tömegben, a haverjaival egymás után itták a piákat, és stírölték ők is a felhozatalt. 

Kerestem a pillantását, amit sikerült egyszer-kétszer elkapnom, de utána a haverjai kötötték le a figyelmét. Unottan néztem körbe, de a tekintetem folyton visszatért rá. 

Nekem ő kellett, rá voltam éhes, senki másra. 

Kiara is nyűgösködött, hogy senki sincs a láthatáron, majd két perc múlva már smárolt egy sráccal a sarokban. A ribi magamra hagyott. 

Ashen is már egy kiscsaj tekergett, így a bulit végérvényesen is halottnak ítéltem. És még csak éjfél volt. 

– Én lépek! – rángattam meg Kiara karját, aki épp hogy  elszakadt a rátapadt szájtól, úgy mormolta, hogy mehetünk. 

A taxiban mind a hárman bezsúfolódtunk, ahol folyton bökdösni kellett őket, hogy legalább addig várjanak a szexszel, míg kiszállok otthon. 

Még mindig tompán hallottam a hangokat, a túl hangos zene miatt, szédelegve omlottam az ágyamra a szobában. 

Hirtelen pittyent a telefonom. 

Ash bejelölt. 

A szívem kiugrott a helyéről. Az álom és a fáradtság úgy röppent el, mintha ott sem lett volna. Percekig meredtem a kijelzőre, majd felbukkant a várva-várt jelzés, hogy éppen ír. 

Eltűntél. 

Már otthon.

Egyedül? 

Lőttem gyorsan egy képet a plüsskutyámról, amit még Kiarától kaptam a szülinapomra, és ami mindig a párnám mellett hevert. 

A pasimmal. 

Direkt kicsit vártam, míg elküldtem a képet. 

Jó éjt neked és a pasidnak. 

Ennyi. Nem írt többet. Most mi a jó franc volt ez? 

Másnap délelőtt kábán nyitogattam a szekrényt. Valami édesre éheztem, na meg egy nagy adag kávéra. Persze egyik sem volt otthon.

Csak gyorsan megmosakodtam, és beleugrottam a kedvenc farmeromba, egy fehér pólóba, és a tavaszhoz illően egy virágos kardigánba bújtam, és már slattyogtam is le a közeli pékségbe. 

Már korgott a hasam az éhségtől, ahogy megéreztem az illatokat. Nem tudtam megállni, és ahogy megvettem a túrós rétest, ami jó alaposan meg volt szórva porcukorral, azonnal az egyik kis asztalhoz ültem, és egy hatalmasat haraptam belőle. Becsuktam a szemem, ahogy az édes íz végig áradt a számban. 

– Nem zavarok? – Ash mély hangja csendült fel a fejem felett. 

Lassan letettem a rétest és rámeredtem. Igyekeztem a hatalmas falatot a számban gyorsan megrágni és lenyelni, közben intettem, hogy leülhet. 

A gyomrom rögtön egy diónyira ugrott össze. 

Letelepedett a szemközti székre, és vigyorogva nézett rám, én meg értetlenül bámultam vissza. Előrenyúlt és a hüvelykujjával letörölt az arcomról egy kis porcukrot. 

Lassan. Túlságosan is lassan. 

– Jó a pasid! 

– A te csajod viszont egy kicsit fiatal volt tegnap. 

– Nincs csajom. A tegnapi csak szeretett volna az lenni, de nekem jobban bejönnek a sárkányok! A pasidat nem akarod lecserélni? 

Majdnem félrenyeltem a rétest. Minden gondolatomat össze kellett szednem, hogy válaszoljak. 

– Este összevesztünk. Megmondtam neki, hogy túl puha, és már nem úgy szeretem, mint régen. Már másra éhezem.

Ash szeme megvillant. 

– És van már utódja? 

Megvontam a vállam. 

– Még nincs. A lovagi torna kihirdetve, de még egy lovag sem jelentkezett. 

Nagyot nyelt, ahogy belekortyoltam a kávémba, és a pohár széle felett őt néztem. 

– Otthon hagytam a fehér lovam. 

– Nem feltétel egy fehér ló. Annál inkább az, hogy ne szóljon be a lovag a ruhámra! 

Dacosan felszegtem az állam. Megfogta a kezem az asztal felett. 

– Félreértettél! Én akkor arra gondoltam, hogy inkább ki sem engedném az ajtón, és addig dug… – a szájára szorítottam a kezem nevetve. 

– Ssssh! Itt gyerekek vannak! 

Elvette a kezemet és belecsókolt, én meg a levegőt kapkodtam. 

Mindketten kivégeztük a reggelit, majd Ash felajánlotta, hogy hazakísér. 

Útközben a frissen kihajtott fákon ugráltak a madarak, ide-oda repkedve hordták a fűszálakat, fészeknek valót. Lám ők már megtalálták a párjukat, és készen álltak a fiókákra.  

És vajon mi is?

A nap még gyengén sütött, fázósan húztam össze a kardigánom. Ash azonnal lekapta a pulcsiját, és elém állt. 

– Hercegnőm! Ezennel felajánlkozom a lovagi tornára, fogadja el a nevezési díjat! 

Nevetve húztam fel, a melege beterítette a testemet, Ash illata átjárta az orromat. 

Félresimított egy tincset az arcomról, majd két kezébe fogta, és erősen megcsókolt, én meg a karjaiba  kellett hogy kapaszkodjak, nehogy összerogyjak ott a nyílt utcán. 

Szívem úgy kalimpált, hogy úgy éreztem, ő is hallja. Borostája enyhén csiklandozta a bőrömet, szája bebarangolta az enyémet, majd a nyelve is felefedezőútra indult. Elolvadtam a karjaiban, mint a fagyi a nyári hőségben. 

Pedig még csak tavasz volt. 

– Sajnos egyéb jelentkező hiányában… a versenyt megszüntetem, és Asht jelölöm meg az abszolút nyertesnek! – suttogtam. Nevetve karjába vont, és szorosan átölelt. 

Kéz-a-kézben sétáltunk a lakásomig, majd az ajtónál szembe fordultunk. Semmiségekről beszélgettünk, majd a kulccsal kinyitottam a zárat. Levettem a pulcsiját. 

– Köszönöm, hogy jelentekztél a versenyre. 

Magához húzott, és úgy suttogta a fülembe. 

– Nem akarok hazamenni. 

– Ki mondta, hogy menj? – néztem rá kérdőn. Belódítottam az ajtót, és behúztam a lakásba, ott felkapott, és a dereka köré kulcsoltam a lábaim, úgy faltuk egymást. 

– Arra! – intettem elfúló hangon a háló felé. 

Úgy cipelt be az ágyra, és rángattuk le egymás ruháját. Nem tudtunk betelni egymás testével. Hanyatt feküdtem, ő végig simított a testemen. Már csak egy bugyi maradt rajtam, amit lehúzott, és végigcsókolta annak az útját egészen a bokámig. 

Annyira vágytam rá, hogy megemeltem a csípőmet, sürgetve őt. 

Habozás nélkül elmerült bennem, lassan élvezettel mozgott, én meg megragadtam a csípőjét és erősebben szorítottam magamhoz, diktálva egy erősebb iramot. 

A sárkányom  szárnyra kapott, és elvezettel habzsolt be minden egyes falatot, majd szikrázva robbant millió darabra. 

Ash lihegve nyúlt el mellettem az ágyon. 

Mosolyogva néztem végig rajta. 

Lám egy sárkány mindig megkapja azt, amit akar. 

A következő napokban sokat találkoztunk, Ash tökéletes lovagnak bizonyult, kielégítette minden vágyamat. 

Szerettünk együtt lenni, az ágyban is igazán jó volt. 

Aztán elkezdődtek a hívogatások. 

– Miért nem veszed fel a telefont? – szólt mérgesen a vonal túlsó végén. 

– Mert hajat mostam! 

– De reggel hívtalak! 

– Sok volt a dolgom! Ne haragudj, nem láttam, hogy hívtál! – esdekeltem kétségbeesetten. – Átmehetek most? – ajánlottam fel békítőleg. 

– Igen, azért hívtalak, hogy mikor találkozunk! Várlak! 

Örültem, hogy nem haragudott meg, így azonnal taxiba ültem, és tíz perc múlva már az ágyban voltunk.

De azután meg üzenetekkel kezdett bombázni. 

“Azt ígérted, átjössz!”

Rögtön válaszoltam rá, Kiara mérgesen dobolt mellettem az asztalon. 

“Ne haragudj, most Kiarával elmegyünk vásárolni, de ezt már mondtam!”

“ Nem, nem mondtad!”

Nagyot sóhajtottam. 

Úgy látszik minden kezdődik előről. 

Kiara mérgesen hajolt a kijelző fölé, hogy elolvassa az üzenetet. 

– Már ő is kezdi? 

– Igen. Hihetetlen, hogy mind egyforma! – csóváltam a fejem. 

Gyorsan bepötyögtem még egy üzenetet Ash-nek. 

“Bocsika! Most itt alszik, úgyhogy délelőtt megyek át, de nem biztos, hogy fel tudunk kelni!”

Kiara ismét az égnek emelte a szemét, nagyot fújtatva. 

– Miért nem mondod meg neki? 

– Hogy itt csinálja a feszültséget? Victort is alig bírtam levakarni! 

Újra bekentem a számat a csillogó szájfénnyel, és ellenőriztem a ruhámat a tükörben. 

Sokan azt hiszik ismerik a sárkányokat, de tévednek. 

Abban igazuk van, hogy a sárkányok szépek, okosak, félelmetesek, jó a humorérézékük, kíválóan mozognak a zenére, és igencsak tudnak csábosak lenni, és elég gyakran éhesek.  

Csak egyet nem tudnak a sárkányokról.

Hogy imádják a változatos étrendet. 

Kiara kinyitotta az ajtót, és újra úton voltunk a Peach felé. 

Kép:AI