Azon a nyáron végig a fagyizóban tikkadtam. Míg mások remekül szórakoztak, addig nekem a fagyigombócok kiadagolása maradt. Semmi szórakozás. Napjaimat kisgyerekek és nagyszülők tették ki, pedig mit nem adtam volna egy kockahasú egyetemistáért, most hogy idén már betöltöttem a 18-at és szabad volt a vásár. Persze ilyenkor nem vetődik elém egy jó pasi sem.

Az őrangyalom vagy az istenek megsajnálhattak, így az utolsó héten beesett egyszerre kettő is. Kettő! Gyorsan végiggondoltam hogy hogyan is nézhettem ki az ő szemükkel. Azonnal konstatáltam, hogy az esélyem egyenlő a nullával. Az idétlen siltes sapka alól kilógó, melegtől csapzott hajam a nyakamhoz tapadt, kötényemen a színárnyalat összes színében pompáztak a fagyifoltok. Arcom kipirult és még csak smink sem volt rajtam. Minek, hogy belefolyjon a fagyiba?! Akkor ez nem is az őrangyalom volt, hanem maga az ördög.

A srácok barátok voltak, nagy társasággal érkeztek. Lányok, fiúk vegyesen , de az a kettő magasan verte azt a bizonyos lécet. Sőt, csont nélkül át is ugrották. Nem sok időm volt szemügyre vennem őket, mert azonnal megrohamozták a pultot, és egymást túlkiabálva ecsetelték ki milyen fagyit kér. Először a rövid, szőke hajú, napbarnított bőrű volt a soron. Bűbájos mosollyal kérte ki a kávésat és a málnásat. Átható kék szemével kacsintott egyet és jókora borravalót adott. Úgy éreztem menten elájulok. De a sor kígyózott tovább, így összeszedve minden erőmet szorgalmasan tovább adagoltam a gombócokat.

Majd a másik adonisz következett. Az ő haja fekete csigákban göndörödött, magassága is mint egy görög istené. Neki nem volt olyan napbarnított bőre, viszont a vastag fekete szempillákkal körbevett zöld szemei a mennyországi paradicsomot jutatta eszembe.

-Kérhetek rá tejszínhabot?- kérdezte olyan mély hangon, hogy az végig hasított a gerincemen. Egy szót sem tudtam kinyögni, csak adagoltam rá neki az édes krémet. Ahogy odaadta a pénzt az ujjunk egy pillanatra összeért, és mintha a kettőhúszba nyúltam volna az érzés végig bizsergett egy szempillantás alatt a testemen.

Szerencsére már nem voltak sokan, mert levegőt azt már alig kaptam. Micsoda nap!

A roham után takarítottuk a pultot , amikor egy kisfiú jött oda. Kért egy gombóc fagyit,majd a pénzzel együtt egy papírdarabot is adott összehajtva.

-Várj, ezt visszaadom.

-Azt egy bácsi küldi. Azt mondta vehetek egy gombóc fagyit, ha odaadom.

-Melyik?-szegeztem neki.

-Az egyik- vonta meg a vállát és elinalt.

Kihajtottam a papírt. Egy mozijegy volt , arra az estére szólt. Istenem add hogy a Tejszínhab legyen! Bár a Málnafagyi sem kutya, de a másik szeme!

Alig vártam hogy leteljen a munkaidő, nem volt sok időm elkészülni. A legjobb barátnőmet hívtam fel telefonon, aki azonnal a "segítségemre" sietett, azaz tudni akarta az összes szaftos részletet.

Miközben meséltem, rám aggatta a legszörnyűbb ruháim és olyan igazán vadul kisminkelt. Elégedetten nézte a művét, de kis veszekedés után az egészet újraterveztük, mert az természetesen nem én voltam, de persze csak azzal a feltétellel ha elkísérhet és meglesheti a Titkos Hódolót, akit mindketten reméltünk hogy nem a városi szatír. A tükörben megelégedve néztem magammal szembe. Egy teljesen átlagos lány ,átlagos külsővel aranyszőke, hosszú lófarokba kötött hajjal, nagy zöld szemekkel nézett vissza rám. A ruhám is átlagos volt, sima nyári szivárvány színű trikót és egy rövid farmernadrágot viseltem, fehér tornacipővel. A barátnőm biztosított róla hogy jól nézek ki, majd kituszkolt az ajtón- Mindjárt elkésünk!- felkiáltással.

Mivel a mozi nem volt messze így gyalog indultunk útnak. A beton csak úgy ontotta magából a meleget, a szellő is forró volt ami fújdogált. Az utca megtelt fiatalokkal, lerítt hogy nyári szünet van, mindenki bandázik, csak ne kelljen otthon ülni.

Elhaladtunk egy fagyis előtt, felnyögtem, hogy idén már nem megy le több gombóc a torkomon, gyorsan elfordítottam a fejem. Bezzeg ha pizza lenne. Mintha az ördög megint gúnyt akarna belőlem űzni, egy étterem mellett haladtunk utána el, és a levegőt betöltötte a sülő pizza illata. Máris megjelent a szemem előtt egy olyan klasszikus margherita pizza sok sajttal és paradicsom karikákkal a tetején. Válaszul a gyomrom hatalmasat korgott. Az izgalomtól és a nagy melegtől nem is éreztem hogy éhes vagyok, így indulás előtt elfelejtettem enni. Még jó hogy a nyári munka miatt volt pénzem, így nem kellett azon aggódnom, hogy kerjem meg a Titkos Hódolót hogy vegyen valami ételt.

A mozihoz érve meglepődtünk mekkora a tömeg. Hát persze, a város egyetlen mozijában ilyenkor nagy a forgalom, pláne amikor egy új fantasy filmet adnak.

A barátnőm átnyargalt a szemközti cukrászdába, ahol kiült az utcára egy nagy adag fagyikehellyel, hogy páholyból nézze végig felemelkedésem- vagy bukásom.

Egyből kiszúrtam a tömegben a két adoniszt- és azt hogy ők biztos nem voltak, akik a jegyet küldték, hiszen mindkettő oldalán egy egy szupermodell feszített- természetesen.

Feszengve néztem körbe. Mégis a városi szatír küldte a jegyeket?!

Nagy tétován álltam még egy darabig körbe-körbe kémlelve, aztán eldöntöttem hogy bemegyek és leülök a helyemre, de ekkor valaki megkocogtatta a vállamat.

-Szia Kitti!- megpördültem és meglepetésemben eltátottam a számat. Önkéntelenül is a barátnőmre néztem, aki színpadiasan a kezét a szája elé kapta és úgy tett mint aki elájul.

Márk volt az , az a fiú akivel az egész utolsó iskolai évet végig bandáztunk, mozikba és koncertekre járva.

A fiú nem is Tejszínhab és nem is Málnafagyi volt, viszont határozottan Sós Karamella. A zord külső mögött egy nagyon is ízletes, édes belső lapult.

Azon a napon tudtam meg, hogy a kedvencem a Sós Karamella és mégsem az ördög, hanem az őrangyalom könyörült meg rajtam.