A megterített asztal boldogan csodálta magát. Imádta a Valentin napot, ilyenkor mindig kapott kis szíveket meg rózsaszirmokat. Ez volt a kedvenc virága, akkor érezte magát a legszebbnek, amikor ilyen csokor került a vázájába. 

– Pfuj, de csöpögős! Hogy képes Caspian ilyesmire vetemedni?! Azt hittem, hogy a zsoldos nem ilyen nyálas! – nyögött a gyertya, ahogy végignézett a szerelmes dekoráción. 

– Bagoly mondja verébnek! – méltatlankodott az abrosz. – Ha még egyszer rámcsöppensz Zephyrától, mint a múltkor, belöklek Orodruin vulkánjába, aztán ott elolvadsz egy szempillantás alatt! 

– Tudod jól, hogy nélkülem nincs romantika! – perlekedett a gyertya, idegességében a kanóca az égnek meredt. 

A megterített asztal ellenőrizte az utolsó simításokat, majd rárivallt a szalvétára.

– Húzd ki magad gyorsan! Bármelyik pillanatban megérkezhet!  

– Már itt van! Már itt van! – zengték kórusban a rózsaszirmok, majd a kinyílt ajtó miatt támadt gyenge huzatban táncra perdültek az asztalon. 

A gyertya majd elolvadt a nő parfümjének illatától, szerelmesen lobbant fel lángja. 

Caspian egy  hosszú csókkal köszöntötte Zephyrát. A boszi a kezeit az asztal fölé tartotta, elsuttogoott egy igét, és egy vörös szív bársonytorta termett ott, rajta C&Z betűk világítottak rózsaszín fénnyel.

– Ez a vonat elment! – sóhajtott egy nagyot lemondóan a gyertya, de azért tovább pislákolt szerelmes szikrákat lövellve a boszi felé. 

kép:AI