Perzselő vágy
Mint a sercenő gyufa úgy kaptam lángra, amikor találkoztunk. A perzselő forróság futótűzként terjedt szét a testemben, agyam felizott, mint vulkánból kitörő láva. Gondolataim szikrákat hánytak a lelkemben.
Méhem fájt a kielégületlenségtől, mint a sivatagban az utolsó lehelletéért küzdő kóró, szomjaztam a utánad. Az érintésedért, a csókodért, az illatodért. Enyhülést csak az együttlétünk hozott.
Amikor végre a testünk összeforrt, olyan volt, mint a záporeső a sivatagnak, mint amikor a vihar után kisüt a nap, és szivárvány fut végig az égen.
Vad őrjöngő ritmust jártunk, táncoltunk a szerelem ütemére. Én ősi hangszer voltam, te pedig kicsalogattad belőlem a világ legszebb dalát.
Horváth M. Ágnes
Kép: AI
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
